Eötvös Loránd Fizikai Társulat

Csongrád-Csanád vármegyei csoportja

Aktuális programjaink, hírek, információk

Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Verseny 2023/24. eredmények

Az iskoláktól 165 tanuló dolgozata érkezett be. Szép számmal érkeztek határon túlról is dolgozatok, s közülük többen is igen jó eredményt értek el. Az első 6 helyezést elérő, s ennek megfelelően díjazott diákok rangsora megtekinthető a honlapon. Az eredményhirdetésre 2024. február 3-án került sor a Szegedi Fizika Napja rendezvény keretében. A rendezvénynek ezúttal is az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet adott otthont. A Fizika Napja rendkívül gazdag programjának meglepetése volt a friss Nobel-díjas Krausz Ferenc közel egy órás online bejelentkezése. A verseny eredményhirdetése délután Ignácz Ferenc Fizika Show-jával kezdődött. A verseny első 6 helyezettjének díjait a SemiLab Zrt, az SZTE Fizikai Intézet, a Matfund Alapítvány, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat és az ELI-ALPS ajánlotta fel. A díjakat Ormos Pál akadémikus (ELFT), Prof.Hopp Béla (SZTE Fizikai Intézet), Mészáros Gergely (SEMILAB Zrt.) és Zimányiné Horváth Vera (ELI-ALPS) adta át a diákoknak és felkészítő tanáraiknak.
Gratulálunk minden, a versenyen résztvevő diáknak és felkészítő tanáraiknak!

A Versenybizottság:
Prof. Hopp Béla
Győri István
Moróné Tapody Éva
Sarlós Ferenc

Bővebben...

Bor Pál fizikaverseny

Szeretettel várjuk a második fordulóba jutott tanulókat a következő helyen és időpontban:
SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged, Szentháromság utca 2.
2024.03.18. hétfő 15.00 - 16.15.
Kérjük, hogy a tanulók 15 perccel a kezdés előtt érkezzenek meg, hozzanak magukkal tollat, számológépet, valamint igazolványt a személy azonosításához!

Bővebben...

A fényalapú áramkörök fejlesztését segíti a HUN-REN Wigner FK kutatóinak részvételével készített új nanooptikai eszköz

A Grazi Műszaki Egyetem (TU Graz), a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont (HUN-REN Wigner FK) és az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet (ELI-ALPS) munkatársai olyan új nanooptikai eszközt fejlesztettek ki, amely képes ultragyors optikai jelek nanométeres felületi struktúrák mentén történő továbbítására, új utat nyitva ezzel a még gyorsabb és egyben miniatürizált optoelektronikai eszközök jövőbeli létrehozásához. Az eredményt a nanotudomány vezető nemzetközi folyóirata, a Nano Letters közölte.

Bővebben...

Archívum

Krausz Ferenc Nobel-díjas

A 2023-as fizikai Nobel-díjat megosztva ítélték oda Krausz Ferencnek, Pierre Agostininek és Anne L’Huillier-nek „kísérleti módszereikért, melyek az anyagban jelen levő elektronok dinamikájának vizsgálatában alkalmazható attoszekundumos fényimpulzusokat generálnak”. Krausz Ferenc móri születésű magyar fizikus, 1985-ben párhuzamosan szerzett villamosmérnöki oklevelet a Műegyetemen és fizikusi diplomát az ELTE TTK-n. Kutatómunkáját a BME Fizikai Intézetében kezdte Bakos József irányítása alatt a lézerfizika területén. Doktori fokozatát már a Bécsi Műszaki Egyetemen szerezte 1991-ben, ahol később docensként, majd professzorként is dolgozott. 2003-ban a németországi Garchingban található Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójává nevezték ki, emellett 2004 óta a müncheni Lajos–Miksa Egyetem (Ludwig-Maximilians-Universität) Kísérleti Fizika Tanszékének vezetője. 2007 óta az MTA külső tagja.

Bővebben...

Budó Ágoston fizikai feladatmegoldó verseny

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád-Csanád Vármegyei Csoportja meghirdeti a regionális Budó Ágoston fizikai feladatmegoldó versenyt középiskolai tanulóknak a 2023/2024. tanévben. A versenyre Csongrád-Csanád vármegye, Bács-Kiskun vármegye, Békés vármegye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Szerbia és Románia magyar tanítási nyelvű iskoláiból várjuk a jelentkezőket. A versenyre az iskolák 2023. október 13-ig jelentkezhetnek (a diákokat nem kell előre benevezni). A verseny időpontja 2023. október 26.

Bővebben...

A Budó Ágoston verseny díjazottjai

A 2022/2023-as versenyre az iskoláktól 177 tanuló dolgozata érkezett be. Az első 6 helyezést elérő, s ennek megfelelően díjazott diákok rangsora megtekinthető itt a honlapon. Az eredményhirdetésre 2023. január 28-án került sor a Szegedi Fizika Napja rendezvény keretében, amelynek ezúttal az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet adott otthont.

Bővebben...

Rátz Tanár Úr Életműdíj Díjátadó

December 12-én átadták a Rátz Tanár Úr Életműdíjat a kiváló pedagógusoknak, közöttük az ELFT Csongrád megyei területi csoportjában titkári munkát végző Moróné Tapody Éva tanárnőnek. 2012-ben Ericsson-díjjat, 2019-ben Mikola Sándor-díjjat kapott, fizikatanári munkájának, tudománynépszerűsítő tevékenységének méltó elismerése a Rátz Tanár Úr Életműdíj.

Bővebben...

Eötvös-verseny

Idén október 14., pénteken, 15:00-kor kerül megrendezésre az Eötvös-verseny. Azok a diákok vehetnek részt, akik vagy középiskolai tanulók, vagy a verseny évében fejezték be középiskolai tanulmányaikat. Előzetesen jelentkezni nem kell, elegendő egy személyazonosság igazolására szolgáló okmánnyal megjelenni a verseny valamelyik helyszínén. (Szegeden: SZTE Fizikai Intézet, 6720 Szeged, Tisza Lajos körút. 84-86., Bay Zoltán tanterem kapcsolattartó: Kopasz Katalin kopaszka@titan.physx.u-szeged.hu)

Bővebben...

2022-es fizikai Nobel-díj

Két kvantumfizikus, a francia Alain Aspect és az osztrák Anton Zeilinger, valamint az amerikai elméleti fizikus, John Clauser veheti át idén a fizikai Nobel-díjat. A három kutató a Nobel Bizottság indoklása szerint „úttörő kísérleteket végzett összefonódott kvantumállapotokkal, amelyekben két részecske akkor is egyetlen egységként viselkedik, ha el vannak választva egymástól”. Mint írták, eredményeik megnyitották az utat a kvantuminformáción alapuló új technológiák előtt.

Bővebben...

Budó Ágoston fizikai feladatmegoldó verseny

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád-Csanád Megyei Csoportja meghirdeti a regionális Budó Ágoston fizikai feladatmegoldó versenyt középiskolai tanulóknak a 2022/2023. tanévben. A versenyre Csongrád-Csanád megye, Bács-Kiskun megye, Békés megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szerbia és Románia magyar tanítási nyelvű iskoláiból várjuk a jelentkezőket. A versenyre az iskolák 2022. október 13-ig jelentkezhetnek (a diákokat nem kell előre benevezni). A verseny időpontja 2022. október 27.

Versenyfelhívás
Adatkezelési tájékoztató
Individualizált felvételhez kapcsolódó adatkezelési tájékoztató

Bővebben...

A Budó Ágoston verseny díjazottjai

A 2022-es Szegedi Fizika Napja rendezvényen sor került a Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Verseny eredményhirdetésére is. Hét kategóriában 42 díjat osztottak ki a középiskolás versenyzők között. Minden helyezettnek gratulálunk!

Bővebben...

Beszámoló a Budó Ágoston versenyről

Az iskoláktól 140 tanuló dolgozata érkezett be. Az eredményhirdetésre 2022. január 29-én került sor a Szegedi Fizika Napja rendezvény keretében. Minden helyezettnek gratulálunk!

Bővebben...

Szegedi Fizika Napja 2022

2022. január 29-en szombaton előadásokkal, kísérleti bemutatókkal és kutatócsoporti bemutatkozókkal, karrierlehetőségekkel vár 9:00-tól az SZTE TTIK Fizikai Intézete minden érdeklődőt. 13:00 sor kerül a Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Verseny eredményhirdetésére. A tervezett programban megemlékeznek többek között Gábor Dénes 50 évvel ezelőtti Nobel-díjáról, valamint a holográfia és az optika területen azóta, Szegeden és a nagyvilágban elért eredményekről, a 2021-es fizikai Nobel-díjjal elismert területekről, valamint a James Webb-űrtávcsővel megvalósítandó, szegedi közreműködésű tudományos programokról is esik majd szó.

Bővebben...

ELI ALPS Tudományos Nyílt Nap 10.07.

Október 7-én az ELI ALPS Lézeres Kutatóintézet kitárja kapuit a szegedi és környékbeli egyetemek és kutatóintézetek munkatársai előtt. Előadásokban mutatjuk be a kutatóintézet berendezései által nyújtott lehetőségeket, és lehetőséget teremtünk az egyes kutatócsoportokkal történő személyes találkozásra és megbeszélésre, jövőbeli együttműködési lehetőségek feltárása céljából. A rendezvény regisztrációköteles, védettségi igazolvánnyal vagy maszkban látogatható.

Bővebben...

Budó Ágoston feladatmegoldó verseny

Az ELFT Csongrád-Csanád Megyei Csoportja meghirdeti a regionális BUDÓ ÁGOSTON FIZIKAI FELADATMEGOLDÓ VERSENYT középiskolai tanulóknak a 2021/2022. tanévben. A versenyre az iskolák 2021. november 4-ig jelentkezhetnek a budoverseny@gmail.com címen. A tanulók a dolgozatokat 2021. november 18-án 14 órától 17 óráig a saját iskolájukban, az iskola által biztosított felügyelet mellett írják meg.

Versenyfelhívás
Adatkezelési tájékoztató
Individualizált felvételhez kapcsolódó adatkezelési tájékoztató

SZTE TTIK Fizikai Intézet Nyílt Nap

Az SZTE TTIK Fizikai Intézet Nyílt Napjának élő adásfolyama 2021. január 23-án, szombaton 10.15 órától az alábbi linken lesz követhető:
https://youtu.be/CXddvx5YKWY Szeretettel várunk szombati virtuális terünkbe mindenkit, elsősorban a képzéseink iránt érdeklődő középiskolás diákokat, szüleiket és tanáraikat!
Üdvözlettel,
Dr. Szalai Tamás
közkapcsolati bizottsági tag, SZTE TTIK Fizikai Intézet

Budó Ágoston fizikai feladatmegoldó verseny

A járványügyi szabályok szigorodása miatt a 2020. november 19-re tervezett Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Versenyt az eredeti időpontban nem tudtuk megtartani. Amint a középiskolákban a jelenléti oktatás visszaáll, szeretnénk a versenyt lebonyolítani.
Megértésüket köszönjük!
Tisztelettel
az ELFT Csongrád-Csanád megyei vezetősége
Szeged, 2021. január 26.

Bővebben...

Elhunyt Jack Steinberger

2020 december 12-én elhunyt Jack Steinberger részecskefizikus, a CERN kutatója. Munkásságáért 1988-ban megosztott Nobel-díjat kapott Leon Max Ledermannal és Melvin Schwartz-cal együtt a neutrínónyaláb-módszerért és a müonneutrínó felfedezésével a leptonok dublett szerkezetének kimutatásáért. 99 éves volt.

Bővebben...

9. Kvantumelektronika szimpózium

A jövő év elején kerül megrendezenésre a Kvantumelektronika 2021 szimpózium, amely immár 9. alkalommal jelent találkozási és konzultációs lehetőséget a hazai optikával, atom- és molekulafizikával illetve plazmafizikával foglalkozó kutatók számára. Az egynapos rendezvény online kerül megszervezésre, 2021. január 28-án. A délelőtti meghívott előadásokat rövid „poszter" prezentációk fogják követni, majd a szimpózium témájához kapcsolódó Nemzeti Laboratóriumok tevékenységének az ismertetése zárja a napot. A hagyományoknak megfelelően a szimpóziumon elhangzott előadások és a bemutatott poszterek anyagát ISBN számmal és DOI azonosítóval rendelkező kiadványban fogjuk megjelentetni, előreláthatóan még 2020 folyamán. A 3-5 oldal terjedelmű, magyar vagy angol nyelvű a cikkeket a kvantumelektronika2020@titan.physx.u-szeged.hu email címre várjuk 2020. november 30-i határidővel.

Bővebben...

Eötvös-verseny

2020 október 9-én, pénteken 15:00-20:00 tartjuk az idei Eötvös-versenyt középiskolások és idén érettségizett tanulók számára rendezik. Ha a hátralévő egy hétben nem lesz jelentős változás a vírushelyzet miatt, akkor 14 magyarországi helyszínen lehet megírni a dolgozatot. Előzetesen jelentkezni nem kell.

Bővebben...

Budó Ágoston fizikai feladatmegoldó verseny

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád-Csanád Megyei Csoportja meghirdeti a regionális Budó Ágoston fizikai feladatmegoldó versenyt középiskolai tanulóknak a 2020/2021. tanévben. A versenyre Csongrád-Csanád megye, Bács-Kiskun megye, Békés megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szerbia és Románia magyar tanítási nyelvű iskoláiból várjuk a jelentkezőket. A versenyre az iskolák 2020. november 5-ig jelentkezhetnek (a diákokat nem kell előre benevezni). A verseny időpontja 2020. november 19.

Versenyfelhívás
Adatkezelési tájékoztató
Individualizált felvételhez kapcsolódó adatkezelési tájékoztató

4. ELI-ALPS tanár továbbképzés

Az ELI-ALPS feladatának tekinti a tudomány népszerűsítését és a társadalom tájékoztatását az ELI-ALPS-ban folyó kutatásokról. E küldetés részeként különös figyelmet kíván fordítani a középiskolai tanárok továbbképzésére, hiszen ők diákok ezreivel állnak kapcsolatban, és ismereteiket megbízható hitelességgel adják tovább a fiatal generációnak. Ezért 2020. augusztus 28-án már negyedik alkalommal kerül sor középiskolában természettudományokat tanító tanárok továbbképzésére. A résztvevők felfrissítik a lézerekkel és lézeres kutatásokkal kapcsolatos ismereteiket, és megismerkednek az ELI-ALPS berendezéseivel és kutatási tevékenységével.

Bővebben...

ELI Summer School 2020

Virtual Summer School to be Run by ELI-ALPS Laser Research Institute on 26-28 August 2020. Topics: High-power ultrashort lasers, Particle acceleration and applications, Plasma Physics, Generation and application of attosecond pulses, XUV and X-ray optics, ELI user experiments, Generation and applications of intense THz radiation, Generation and amplification of ultrashort laser pulse, Generation of bright coherent and incoherent X-ray pulses using short-pulse lasers

Bővebben...

Játsszunk fizikát!

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád megyei Csoportja és a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézete minden évben megrendezi az immár 20 éves múltra visszatekintő többfordulós emlékversenyt.
RENDKÍVÜLI HÍR (2020.10.06.): a járványügyi helyzet miatt az eredményhirdetéssel egybekötött zárórendezvény 2020. NOVEMBER 7-ÉN online platformon kerül megrendezésre!

Bővebben...

Bor Pál fizikaverseny

A 7. és nyolcadikos tanulók többfordulós feladatmegoldó versenye, a döntőben kiegészítve mérési feladatokkal. Névadója Bor Pál (1919-2004), a Szegedi Tanárképző Főiskola (jelenleg SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar) volt tanára, igazgatóhelyettese, a legendás városi középiskolás fizikaszakkör vezetője.

Bővebben...

The 5th Workshop on a Laser Based Transmutator

June 16th, 2020 - 18:00 ZOOM Meeting
Actinides in the spent nuclear fuel remain radiotoxic and emit large quantities of heat for 100,000s of years while they are stored in the deep earth depository. Transmuting the actinides allows us to shorten the duration of the storage, reduce the volume of the storage and potentially allow for a shallow earth burial. Furthermore, transmuting the actinides eliminates proliferation of nuclear weapon-grade materials. The societal benefit of the transmutation project is to lower storage requirements and eliminate nuclear weapon proliferation.

Bővebben...

Állandó rendezvények

További információk

Vezetőség

  • Elnök: Dr. Zimányi László fizikus, intézetigazgató, SZBK Biofizikai Intézet
  • Titkár: Moróné Tapody Éva középiskolai tanár
  • Dr. Galajda Péter fizikus, tudományos főmunkatárs, SZBK Biofizikai Intézet
  • Dr. Hopp Béla fizikus, intézetvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézet
  • Dr. Nagy Anett középiskolai tanár, igazgató, Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
  • Tasi Zoltánné általános iskolai tanár, Üllési Fontos Sándor Általános Iskola

Adminisztráció

A területi csoportról

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád vármegyei területi csoportja a Szegeden és a megyében alkotó, dolgozó fizikusokat, fizikatanárokat összefogó szervezet. Szerencsés helyzete abból adódik, hogy Szeged a hazai fizikai kutatás és oktatás egyik fellegvára. A Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézete (Kísérleti Fizikai Tanszék, Elméleti Fizikai Tanszék, Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék, Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet), az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet, továbbá a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézete a magyar fizikai és fizikával határos tudományok meghatározó műhelyei. Az egyetem természettudományi és tanárképző karán fizikus és fizikatanár hallgatók generációi szerezték, szerzik meg diplomájukat, illetve tudományos (PhD) fokozatukat. Az ELFT Csongrád vármegyei területi csoportja részt vesz a fizikai kutatással kapcsolatos rendezvények, események szervezésében, illetve több, immár hagyományos iskolai fizikaverseny és nagyközönségnek szóló népszerűsítő esemény lebonyolításában. A területi csoportnak mintegy 70 tagja van.